Shodo Harada Roshi – Derűs és mozdíthatatlan

A következo idézet Bódhidharmától származik, aki így adta meg a zazen definícióját: “Minden karmikus kapcsolatot elvágni kívül; és minden érdektol, aggodalomtól megszabadulni belül. Amikor a tudat olyan, mint egy szilárd, magas fal, akkor vagyunk az úton”

A kard mestere, Takuan Zenji úgy határozta meg a mozdulatlan elmét, hogy “nincs formája, tehát tulajdonképpen nem elme”.
Ezt nem szabad összetéveszteni azzal, hogy nem mozog az elme. Ha azt hisszük, hogy itt arról van szó, hogy az elme mozdulatlan marad, akkor nem értjük, hibát követünk el.
Nagyon sokan gondolják ezt, és amíg mi is így gondolkodunk a zenről, addig minden ember szenvedése és összes nyomorúsága számunkra érdektelenné válik. Ez olyan, mintha hátat fordítanánk a társadalomnak, és csak a saját boldogságunkért és megelégedettségünkért imádkoznánk. Egy nagyon fontos dolog van, amit tudomásul kell vennünk: azért kell élni, hogy ezen a külsődleges zajon áttörjünk, de nem szabad egy
olyan elképzelt, nyugalmas helyet teremteni, amihez aztán az elménk megint csak ragaszkodni fog. Akkor nem vesszük észre, hogy ez is csak egy koncepció, egy elképzelés, amelyen végül is a tudatunknak megint csak át kell törnie, másként nem
tudunk hatékonyan muködni a társadalomban. Ha egy elképzelést tartunk fenn a tudatunkban arról, hogy mi is a zazen, akkor még egy újabb réteget teszünk rá saját egonkra, egy én-mentes, spirituális egot. Ám ehelyett a zazennek az a lényege, hogy teljes egészében jelen legyünk a pillanatban, és minden egyes elképzeléstol megszabaduljunk. Hogy ne tegyünk emocionális réteget, töltetet semmihez sem, hanem tisztán, jól lássunk, jól halljunk, és jól létezzünk. Ha ez természetesen, belülről valósul meg, akkor ha látunk
valakit, aki szenved, segítünk neki; ha látjuk, hogy egy csomagot cipel, felajánljuk neki segítségünket; és ha valakinek megsérül a lába, akkor megyünk, és segítünk támogatni. Mindig mosolyogva, mindig nyugalmat és boldogságot árasztva arra, akivel találkozunk. Ez az a fajta ember, akire a társadalomnak ma még nagyobb szüksége van, mint valaha. Ha csak az elért tudatállapotunkat próbáljuk megőrizni, akkor ez éppen nem az a tudatállapot, amire nekünk például a kendo-ban, a kard művészetében szükségünk
lenne. S ha megpróbáljuk megorizni azt a forma nélküli, tudat nélküli állapotot, akkor ellenfelünk kardja azonnal kettészel bennünket. Nem ez a mozdulatlan elme. A mozdulatlan elme az, amit semmi sem állít meg, ami semmihez sem ragaszkodik. Ha bármihez is elkezdünk ragaszkodni, akkor egy rés támad. Ahol a rés megjelenik, ott az elme káprázata is megszületik.
Takuan zenji a következőt tanítja: Bódhidharma azt mondja, hogy külsőleg minden karmikus kapcsolatot vágjunk el, de ez nem azt jelenti, hogy becsukjuk a szemünket és egyáltalán nem foglalkozunk azzal, hogy kívül mi történik. Nem számít, hogy mi jön, a tudatunk nem állhat meg ott. Mind a négy égtáj és a nyolc világtáj felé a mozdulatlan elme feszes, teljes, és semmi sem állítja meg. Ez a zazen valóságképe, aktualizációja a cselekedeteinkben. Ez pontosan olyan, mint ahogyan egy tükör működik: mindent visszatükröz, tekintet nélkül arra, hogy mi az, ami előtte megjelenik. Ez a mozdulatlan elme. A tudatunkban mindig van egy elképzelés arról, hogy mi a jó, és mi a rossz a társadalomban. De addig még mindig csak ott tartunk, hogy állandóan azzal vagyunk
elfoglalva, hogy másokat kritizálunk, és pletykálkodunk mások cselekedeteiről. Vannak olyan emberek, akik ebben lelik kedvüket, megelégedettségüket. Amikor erről van szó,
akkor a Buddha-természet ego-szűron keresztül születik meg.
Nem arról van szó, hogy kritizáljunk és megítéljünk másokat, hanem helyette csak tisztán tükrözzük vissza őket. Amikor abban a tudatállapotban létezünk, amely teljes egészében
objektív és tiszta, az a mozdulatlan elme állapota. Ha véleményünk van, és hozzáfűzzük a dolgokhoz, akkor ez fog minket mozgatni mindaddig, amíg eljutunk a nyereség, a
haszon és a veszteség gondolatáig. A körülményeknek megfelelően az emberek egyszer kékek, egyszer égő vörösek.
Ez azért van, mert a külső dolgok állandóan hányják-vetik oket ide-oda. A tükör tükrözése és a mozdulatlan elme között annyi a különbség, hogy a mozdulatlan elme tökéletesen felfogja az adott szituációt, és a helyzetnek megfelelően cselekszik mély bölcsességgel. Ez olyan működés, amely túl van a nyereség és a veszteség fogalmán.
Ez lényegében ugyanaz, mint az utolsó képe az ökörről szóló hat képnek, amikor Hotei kitárt karokkal elmegy a városba, a piacra. Teljesen megfeledkezve önmagáról, és nem ragaszkodva semmiféle megvalósított tudatállapothoz, elmegy a városba, hogy a szolgálatait felajánlja a közösségnek. A képeken mindig úgy jelenik meg, mint rongyos ruhás, nagy hasú férfi, aki egy nagy zsákot cipel magával. Meztelen felsőtesttel, mezítláb érkezik meg a piacra. Por lepi a testét, és piszkos az arca, de mindig nevet. Nincs szükség misztikus műveletekre és isteni erőre, az elszáradt virágot egyszerűen újra kivirágoztatja. Hotei-ről azt mondják, hogy mindig egy hatalmas zsákot cipelt magával. Tényleg volt egy ilyen ember, akinek nagy hasa volt, és óriási nagy szíve, és akárhová ment, mindenféle sértést elviselt, mindig csak nevetett rajta. Gyakran ábrázolták képeken, és nagyon tisztelték. Az emberek napjainkban még aggodalmaskodóbbak és a tudatuk káprázatokkal teli; Hotei idejében mindenki odavitte neki a problémáját, és ő beletette a zsákjába. Valójában minden tulajdona ebben a zsákban volt, nem volt háza. Gyakran adott ajándékokat, és mindent elosztogatott a gyerekeknek, akik állandóan köré gyűltek. Azt mondják, zazen közben halt meg, és hátrahagyott maga után egy költeményt Maitréjáról. Indiában azt tartják, hogy Maitréja egy nagy bódhiszattva, aki Buddha után
ötmillió évvel jelenik meg, de sokan azt mondják, hogy nem várhatunk ilyen sokat Maitréjára. Hotei költeménye a következő:


“Mi magunk vagyunk mindannyian Maitréják,
Mindannyian részei vagyunk annak a nagy fogadalomnak,
Hogy mindenki megszabadul.
Maga ez a fogadalom Maitréja.”

De hiába így igaz, még azok az emberek sem hiszik el, akiknek szól. Sokéves gyakorlás után talán megérinthetjük azt a helyet, ahol nincs különbség a külső és a belső között, hanem csak egy egység létezik. S amikor visszatérünk ebből a legmélyebb forrásból, akkor visszatükrözünk minden hegyet, folyót, fát. Ez az igazság világa, a paradicsomi
szépség világa, ahol nincsenek előítéletek és nincs különbségtétel a dolgok között. A dolgok éppen úgy vannak, ahogy vannak. De hogyan van ennek kapcsolata ezzel a
bonyolult és káprázatokkal teli világgal? Egy tökéletes világot kerestünk, de amit találtunk, káprázatokkal teli. Amikor megérkezünk erre a piacra kitárt karokkal, akkor
minden egyes dolognak, amivel kapcsolatba kerülünk, fényt adunk, és fölszámoljuk magunk körül a káprázatokat.
Dógen úgy határozta meg a Buddha-természetet, hogy “mindenkit megszabadítani, még mielőtt mi magunk megszabadulnánk” Minden embernek különböző minősége van,
különböző tehetsége és szokásai vannak. Ezekben a különbségekben nehéz megtalálni a közös Buddha-természetet.
Azért végezzük a zazent, hogy minden különbség megszűnjön a dolgok között, abban a tudatállapotban, ahová elérkezünk.
Mindaddig végezzük a zazent, amíg az egész univerzum egyetlenegy egész lesz, és a külső és a belső közötti elválasztás is megszűnik. Amikor minden egy ebben a hatalmas, tiszta tudatban. Amikor közvetlenül megtapasztaljuk, hogy nincsen határ a külső és a belső
között, akkor a bölcsesség természetes módon előtör, és ugyanígy előtör a szeretet minden létező iránt. Mint ahogy a Nap fénye minden emberre árad, úgy ez a szeretet is
kimeríthetetlen és örökkévaló. Manapság az emberek annyira ragaszkodnak a nyereség és a veszteség gondolatához, hogy teljesen eltűnik számukra ez a mindent átölelő szeretet.
Azért végezzük a zazent, hogy visszatérjünk igazi Buddha-természetünknek ehhez a fogadalmához. Amikor vissza tudunk térni ehhez a fogadalomhoz és a természetes, eredeti tudatunkhoz, akkor minden megoldódik. A tíz kép, amely az ökörhajtást ábrázolja, ennek a stádiumait mutatja be mindaddig, míg az utolsó képen elérkezünk a piacra kitárt karokkal. A mahájána buddhizmus minden igazsága benne van ebben. Először megvalósítjuk a bódhiszattva fogadalmunkat, hogy mindenkit megszabadítunk. Aztán ha ezt megtettük, azért végezzük a zazent, hogy ezt megszilárdítsuk. S miközben ezt
végezzük, tudatára ébredünk Buddha-természetünknek.
A nagy történész, Aruma Pordhin (?) a következoket mondta: “A világ spirituális éhségének, szomjúságának a kielégítéséhez egy nagyon szilárd vallási útra van szükség.”
Ez a spirituális út nem azt jelenti, hogy valami abszolút külsődleges dologban vagy a paradicsom képzetében hiszünk, hanem inkább arról a fogadalomról van szó, hogy mielőtt én megszabadulok, minden lényt meg fogok szabadítani. Minden létezőnek a javáért ajánlom fel az egész életemet. Amikor az ember ezt a fogadalmat megvalósítja, a hely, ahol van, maga a paradicsom. Ezen a nagy felajánláson kívül hol lehet Isten? Az, hogy minden embert örömmel töltünk el, akárhol is vagyunk, tulajdonképpen ez minden Buddhának az igazi tudata. Még ha fogadalmat teszünk is, hogy ezt megvalósítjuk, a
tudatunk akkor sem nyugszik meg teljes egészében. Az egoisztikus rétegünktől nem olyan könnyen lehet megszabadulni. Zazen és szessin alatt azon dolgozunk, hogy ettől megszabaduljunk. Sokan mondják, hogy amikor meg tudjuk tenni a fogadalmat, hogy mindenünket felajánljuk a társadalomnak, akkor minden bizonytalanság eltűnik. E
fogadalom megtétele lényegében a kiindulási pontja magának a megvilágosodásnak. Még ha azt hisszük, hogy egy ember nem tud semmit sem tenni, mert teljesen értéktelenek vagyunk, ha ezt a nagy fogadalmat megtesszük, akkor ez minden Buddha bölcsességének a kivirágzását jelenti. S az, hogy ezt minden lény számára felajánljuk, a kifejeződése a nagy szeretetnek és a nagy együttérzésnek. Ennek a nagy szeretetnek a felajánlása az, ami lényegében megnyilvánul a tíz ökörről szóló műben is.
A költeménynek, amelyet Bódhidharmától idéztünk, a következő sora az, hogy “belül is el kell engedni mindenféle érdeket, aggodalmat.” A Gyémánt-szútra azt mondja, hogy nem szabad ragaszkodni semmiféle elképzeléshez, sem a jelent, sem a múltat, sem a jövőt illetően. Ahhoz az elképzeléshez sem szabad ragaszkodni, hogy nem gondolunk semmit sem, sőt nem szabad ragaszkodni a forma nélküli elképzeléshez sem. A tudat természetesen mozog, és azt gondolni, hogy ennek nem kellene mozognia, vagy megpróbálni megállítani, teljesen természetellenes dolog. Az eredendő tudatnak nincs létezése. Olyan, mint egy számítógép képernyője, amely csak azt tükrözi, amit etápláltak, és akkor kezd el csak működni. A mi tudatunk mozog, de ha azt gondoljuk, hogy ebben
megtaláljuk a lényeget, akkor nagyot tévedünk. A tudatunk olyan, mint egy árnyék, mint egy fantom, mint egy jelenség: nincs fix anyaga. Mivel nincs fix anyaga, tiszta és világos.
De nem szabad tisztának sem hívni, mert akkor ahhoz az elképzeléshez fogunk ragaszkodni, hogy tiszta. Az, hogy belülről nem ragaszkodunk semmihez, azt jelenti, hogy minden elképzelést el tudunk engedni. Eredetileg a tudatunk derűs és tiszta, de nincs arra szükség, hogy erről valamiféle fogalmat alkossunk. Ha erőfeszítést teszünk arra, hogy
tiszták legyünk és derűsek, akkor máris nem vagyunk tiszták és derűsek, hanem még inkább zajosakká és összezavarodottakká válunk. Az, hogy olyan a tudatunk, mint egy szilárd, magas fal, azt jelenti, hogy nem ragaszkodunk semmihez, és nem választjuk el a külsőt és a belsőt, nem csinálunk magunknak tudatosan problémákat, hogy abban a tudatállapotban vagyunk, ahol nincs elválasztás külső és belső között, abban a teljes és feszes tudatállapotban, ahol határtalanul áradunk szét a mennyeken és a földön. Ha ebbe a tudatállapotba lépünk, akkor természetszerűen világossá válik számunkra, hogy
tudatunk eredendően tiszta és világos. Ez az erős, mozdulatlan elme tudatállapota. S ezzel a tudattal megyünk a társadalomba és dolgozunk minden lénynek a javára.

ZAZEN
tel: +36 - 30 / 466 28 71

hétfő - péntek
reggel 7.30 – 8.30
egész nap
este 18.00 – 19.30

kedd - szerda - csütörtök
reggel 7.00 - 8.30
este 18.00 - 19.30

Gyakorlás
ELŐADÁSOK

Shodo Harada Roshi – Mi a Zazen?

Shodo Harada Roshi – Vimalakirti

Shodo Harada Roshi – Sétálok és elérem a víz forrását, ülök és nézek, ahogy keletkeznek a felhők

Shodo Harada Roshi – Magányos ülés a nagy hős csúcson