Shodo Harada Roshi – Mi a Zazen?

Kérdések és válaszok


– Amikor megpróbálok teljesen kilélegezni, gyakran érzek ellenállást a mellkasomban és a tüdőmben. Mit tegyek azért, hogy mélyebben tudjak kilélegezni?

– Ha feszülést érzel a mellkasodban és a tüdődben, és nehezedre esik teljesen kilélegezni, az annak a jele, hogy a rekeszizmod zárt és feszült. A legtöbb ember rekeszizma szűk és feszes, mert hosszú ideig tartotta így megszokásból, ami gyakran nagyon megnehezíti a lélegzést. Ha megpróbáltál ellazulni, de még mindig nehéz teljesen kilélegezned, feküdj hanyatt, és lazítsd el magad, amennyire csak lehet. Aztán nagyon finoman folytasd tovább a kilégzést. Hagyd a levegőt kiáramlani, de ne erőltesd ki magadból. Ez nagyon fontos. Erőltetés nélkül engedd ki a levegőt! Hanyattfekvésben lazítsd el magad teljesen, és engedd a levegőt átáramlani a rekeszizmon úgy, hogy egészen lassan, a legkisebb erőfeszítés nélkül engeded ki a levegőt. Eltarthat egy ideig, míg hozzászokunk a teljes kilélegzéshez, mert rendszerint felületesen, a rekeszizom lezárásával lélegzünk. A test számára teljesen új ez a lélegzési mód, hiszen idáig másfajta légzéshez szokott, ezért légy türelmes önmagaddal és ne erőltess semmit!
– Bár a helyes belégzésnek természetes módon kellene történnie, amint sikerül mélyebben kilélegeznem, elkezdek levegőért kapkodni.
– Természetesen az a legjobb, ha erőltetés nélkül tudunk lélegezni. Azonban amikor még tanuljuk, hogy hogyan lélegezzünk, nehéz mindezt erőltetés nélkül megtenni, hiszen még nem tudjuk, hogyan is kell helyesen véghezvinni. Ezért célszerű a kilégzés végén néhány kifújással – nem erőltetve, hanem csak gyengéden – biztosítani, hogy az összes levegő kimenjen. Ha így teszel, meglátod, hogy a belélegzés magától bekövetkezik. Olyan ez, mintha a teljes kilélegzés által keltett vákuum szippantaná be a levegőt – nem kell vele törődni, erőfeszítés nélkül megtörténik. Ám kezdetben, amíg a tested hozzászokik ennek a légzésnek a mozgásához és működéséhez, szükség van némi erőfeszítésre, hogy megtanuld, hogyan működik a legjobban. Tehát a kilégzés végén néhány további kifújással leheld ki az összes levegőt a legvégső pontig. Ha tökéletesen kifújod az összes levegőt, a hasban keletkező vákuum magától beszívja a friss levegőt. Aztán újra kezdd elölről a kilégzést. Nem arról van szó, hogy ha megfeszülve is, de kifújunk minden levegőt, hanem arról, hogy elengedjük a lélegzetet a kilégzés végső pontjáig, s hogy felszabadítjuk a lélegzetünket a végső pont eléréséhez. Ha ezután néhány kis kifújást végzünk, a belégzés magától, teljesen természetes módon végbemegy.
– Tehát kilégzés közben a tandenre kell koncentrálni. Mire figyeljünk belégzés közben?
– Például amikor teniszezel, nem tudod huzamosabb ideig erősen markolni az ütőt. Érthető, hogy erősen megmarkolod, amikor a labdát megütöd, de ha állandóan szorosan fogod az ütőt, akkor nem leszel képes megfelelően viszszaütni a feléd közeledő labdát. Amint keményen kezded markolni az ütőt, lazítani kell a szorításon. Amikor lazítasz a szorításon, akkor hol van a figyelmed? Ha állandóan szorosan tartod az ütőt, nem leszel képes megfelelően mozogni és a labdát visszaadni. Ha teljesen kilélegzel úgy, hogy mindent kiengedsz, akkor természetes módon fogsz belélegezni.
Ezt gyakran hangsúlyozzák a harcművészetekben is, ahol nagyon fontos az éles és fókuszált koncentráció, és a hangsúly szintén a kilélegzésre esik. A harcművészetekben van valami, amit úgy hívnak, hogy a ?visszhang visszhangja”. Ez azt jelenti, hogy ha valamit teszel, a mozdulat még továbbhalad, folytatódik. Ugyanez igaz a lélegzésünkre: a belégzés természetes módon követi a kilégzést.
Ha gyakoroltad már a szuszokánt, a lélegzésedre figyelő tudatosság gyakorlatát, tudhatod, hogy a koncentráció számára a legfontosabb a kilégzés. A folyamatosan végzett koncentráció, a fókuszálás a leglényegesebb. A légzésed pedig ennek megfelelően történik. Tehát a kilégzésre való összpontosításban a koncentrációnkat erősítjük. Nem csak a légzésünk terjed ki, hanem a koncentrációnk is.
– Néha a légzésre figyelés közben azt veszem észre, hogy egyszer csak ásítozom. Mit tehetek ellene?
– Először is, nincs semmi baj az ásítozással. Az ásítás nem feltétlenül a mentális fáradtság jele, egyszerűen csak valami, amit a test tenni akar. De jelezheti, hogy túl felszínesen lélegzel, és nem jutsz annyi oxigénhez, amennyit a tested igényelne. Ezért aztán ásítasz, hogy a tested elegendő oxigént vehessen magához. Ha képes vagy a kilégzésed apránként, erőltetés nélkül megnyújtani, ha egyre jobban és jobban engeded a légzésedet elmélyülni, akkor a testedben az oxigén szintje megnő, és nem lesz szükséged az ásításra.
– Mindig hosszan kilélegezve lélegezzünk, ahogy a Mester szokta, vagy egyszer hosszan, máskor röviden?
– Azért mutatom a kilégzést olyan elnyújtva, hogy lásd, egy lélegzet ilyen hosszú is lehet. Én sem mindig ilyen hosszan lélegzek ki. Ám ha nem látnád, hogy mennyire meg lehet nyújtani a kilégzést, nem tudnád, hogy mennyire hoszszú is lehet az. Nem az a lényeg, hogy mindig ilyen hosszúnak kell lennie. Hol hosszan, hol röviden lélegzem, és bármilyen hosszúságú lélegzet előfordulhat. Mivel régóta gyakorlom, képes vagyok nagyon hosszan kilélegezni. De ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek így kell lélegeznie. Ha állandóan így próbálnék lélegezni, nem mozoghatnék, és nem tudnék semmit sem elvégezni. A természetes légzés hossza mindig változik, attól függően, hogy éppen mit csinálsz. Zazen alatt azonban lehetséges a lélegzet olyan mértékű elnyújtása, ahogyan azt mutattam neked.


– Amikor a Mester bemutatja a helyes légzést, a száján keresztül lélegzik. De nem az orrunkon kellene levegőt vennünk?

– Azért mutatom a számon keresztül, hogy lásd, hogyan működik. Általában az orrodon kell lélegezned. A lélegzeted folyamatosan változik a nap folyamán. Ha előfordul, hogy nem tudsz elég levegőt beszippantani az orrodon keresztül, használhatod az orrodat is meg a szádat is. Általában, ahogy már említettem, célszerű az orrodon keresztül lélegezni. Ám azoknak, akik még nem biztosak abban, hogyan is kell ezt a lélegzést végezni, segíthet, ha kezdetben kinyitják a szájukat, hogy lássák, milyen egyszerűen tud áramlani a levegő.
A legtöbb ember általában tizennyolcszor vesz levegőt egy perc alatt. Ha fejleszted a lélegzésed és megtanulod a mély lélegzés gyakorlatát, a percenkénti lélegzetszám lecsökken öt-hatra, néhány embernél akár egy-kettőre. Egy óra segítségével megszámolhatod, hogy hányat lélegzel, és így tudni fogod, hogy neked ez hogy megy.


– A Mester milyen gyakran végez alhasi légzést?

– Állandóan. Én így lélegzem. Mindig érzem, s ezért szüntelenül tudatában vagyok annak, hogy egy energiagóc van az alhasamban. Mivel régóta gyakorlom ezt a légzést, ez az energia mindig velem van. Bármikor előteremthetem és használhatom. Bárki, aki sokáig gyakorolja a szuszokánt, állandóan magával hordja ezt az energiát. Ha te is munkálkodni akarsz azon, hogy kifejleszd magadban ezt a lélegzést, a legjobb időpont erre először is a reggel, rögtön felébredés után, amikor egyébként is nagynak és kiterjedtnek érzed magad. Ha minden reggel néhány percig még fekve maradsz, s az alhasi légzést gyakorlod, nagyon hamar belejössz majd.
– Az alhas mozog ki-be állandóan, vagy csak a lélegzet mozgatja azt?
– Az alhasad a lélegzeteddel együtt mozog. Nem kell sokat törődni ezzel. Ahogy egyre jobban belejössz ebbe a légzésbe, a légzés maga egyre kiterjedtebbé válik anélkül, hogy az alhas nagyon kitágulna és összehúzódna, vagy hogy tudatában lennél ennek a folyamatnak. Úgy fogod érezni, mintha egy energiagömb lenne benned, amit akkorára tágíthatsz, amekkorára csak akarod. De mindez önmagától történik. Ha egy ideig tudatosan gyakorolsz és folyamatosan végzed a mély légzést, lassan elkezdesz állandóan az alhasból lélegezni, és nem csak akkor, amikor figyelsz rá. Tehát a gyakorlás bizonyos szintjét elérve egy kiteljesedett és feszes energia lesz szüntelenül jelen anélkül, hogy a légzést tudatosan fenn kellene tartanod.
– Miért kell annyi fájdalmat elviselni a zazen gyakorlása közben? Miért kell ennek ennyire fájnia?
– A válasz a kérdésben rejlik. Zazent gyakorolva megértjük, hogy a legnagyobb ellenségünk, akivel valaha is szembe kell szállnunk, a saját kis-énünk. Amikor ülünk, a testünk ellenkezik, a tudatunk ellenkezik. Akármilyen erősek lehetünk, mikor a külvilág kihívásaival találkozunk, ilyenkor rájövünk, hogy milyen gyengék is vagyunk, mikor a saját kis-énünkkel kell szembesülnünk.
Buddha egyik jellemző elnevezése ez: ‘akinek megvolt a nagyszerű bátorsága ahhoz, hogy önmagához igazodjon’. Igaz, hogy kell némi bátorság és elszántság ahhoz, hogy a külvilágban felmerülő nehézségekkel szembeszálljunk, de micsoda bátorság és elszántság kell ahhoz, hogy a belsőnkből eredő nehézségekkel szembenézzünk!
Sokkal könnyebb megérteni és elfogadni a rajtunk kívüli és körülöttünk történő dolgokat, mint észrevenni azokat a nehézségeket és gátakat, amelyek belőlünk erednek – azokat a dolgokat, amelyekkel önmagunkban kell számot vetnünk. Könnyedén hibáztatunk más embereket, mindannyian megítélünk és kritizálunk másokat, de milyen nehéz is ugyanezzel az éberséggel magunkba tekinteni, hogy képesek legyünk megérteni, min is kell munkálkodnunk önmagunkban!
A zazenben nagyon lényeges, hogy elengedjük az élet külsődleges dolgaihoz való minden kapcsolódásunkat – egyszerűen csak félretesszük azokat. A figyelmünket a külvilágról a belsőnkre fordítva megismerhetjük a minden lényt összekötő tudatot és megérthetjük, hogy mi hogyan kapcsolódunk mindehhez.
– Hogyan lehet zűrzavaros tudatunkkal eldönteni, melyek azok a lényeges dolgok, amiken munkálkodnunk a világban, és mi az, amin nem kell? Hogy mi kaotikus és mi nem az?
– Ha mentális megértéssel akarsz dűlőre jutni, akkor ez nehezen megválaszolható kérdéssé válik. Ha egy csecsemőnek mérget adsz, azonnal kiköpi.


– A meditációval kapcsolatos más tapasztalataim és a gondolat-elengedéssel való próbálkozásaim nyomán úgy találtam, hogy néhány felmerülő gondolat valójában gyógyító vagy ellazító hatású. Mit mond a tanítás a segítő gondolatokkal kapcsolatban?

– Igaz, hogy némely gondolatunk erősítő vagy gyógyító hatású. Ám ebben a gyakorlatban nem az a kérdés, hogy a gondolatoknak van-e értéke, vagy sem. Amikor elengedjük a gondolatainkat, lehet, hogy némelyik értékes, de nekünk azt kell megvizsgálnunk, hogy miért tesszük ezt. A lényeg az, hogy felismerjük azt a tudatállapotot, amely minden lényt összeköt. Az ülésnek, a zazen gyakorlásának célja, hogy megvalósítsuk ezt a minden egyes személyben azonos tudatállapotot, hogy ne csak önmagamért gyakoroljak.
Ahhoz, hogy elengedhessünk minden kicsinyes és személyes önreflexiót, el kell engednünk minden gondolatot, ami visszalök minket a kis-énhez. Ha így teszünk, ha látunk a szemünkkel és hallunk a fülünkkel, akkor azt érzékeljük, ami éppen előttünk van, mentesen a gondolkodásból eredő gátaktól. Amikor azt érzékeljük, ami éppen előttünk van, anélkül, hogy egy gondolaton fennakadnánk, akkor tisztán és közvetlenül látunk, és nem szenvedünk attól, ami az érzékeléssel együtt eljut hozzánk. Ha gondolatok törnek be közben, máris nem ugyanazzal a tudatállapottal, ugyanazzal a szemmel és füllel érzékelünk, mint mások. Ha elengedjük a gondolkodást, elengedjük a felesleges gondolatokat, akkor egy minden lény számára azonos alapállapotból érzékelünk. Ilyenkor semmi személyes, semmilyen kisszerű egoizmus nem befolyásolja az érzékelésünket.
Ha néhány gondolaton fennakadunk, legyenek azok akár táplálók, reménykeltők, vagy segítők, nem láthatunk és nem érzékelhetünk azzal az eredendő tudattal, amiről az egész gyakorlat szól. Tehát nem az számít, hogy a tudatunkban felbukkanó gondolatok hasznosak vagy segítők, hanem hogy a gyakorlat során engedjünk el mindent, és térjünk vissza abba a tudatállapotba, amelyből nem csak az öntudatunk, hanem minden létező tudat ered, és amely egyesít mindnyájunkat.
– Mivel valójában a tudatunk végzi a légzést, ha a teljes kilégzéssel lélegzünk, valóban kiürítjük a tudatunkat, amikor a figyelmünket az alhasunkba kényszerítjük?
– Amikor minden feszültséget elengedünk a felsőtestben, az energia természetes módon a hasban gyűlik össze. Ahogy az energia összegyűlik a hasban, kifejlődik egy kiteljesedett, feszes érzés az altestben. Nem kell az energiát az altestbe nyomni, hanem ha ellazítod a felsőtested, az energia magától összegyűlik az altestben.
Mindannyian hajlamosak vagyunk a túlzott agymunkára, arra, hogy túlságosan sokat használjuk a fejünket. Ez annyira a fejünkbe gyűjti az energiát, hogy az elnehezedik, és beleszorulunk a felsőtestünkbe. Ha hagyjuk magunkat elcsitulni, akkor az általában gondolkodásra használt és fejbe koncentrált energia magától visszatér a központunkba, és ez az, ami a kiteljesedett, feszes érzetet okozza. A felsőtestet ellazítva a tandenbe irányítunk minden egyes lélegzetet és e lélegzetek összegyűjtésével sok energia keletkezik. De nem kell semmit kitolni a fejünkből és letolni a hasunkba.
– Kilégzéskor kiürítjük a tüdőnket, de amikor teljesen kilélegzünk, akkor nem ürítjük ki a tudatunkat is?
– Nem szükséges kiüríteni a tudatot, mert az eredendően üres és semmilyen módon nem lehet kiüríteni. Megtöltjük a fejünket gondolatokkal, aztán úgy érzékeljük, hogy ezek a gondolatok a tudatban keletkeznek, de valójában mi kötődünk a gondolkodásunkhoz. Ahhoz, hogy a gondolkodáshoz való ragaszkodásunkat elengedjük, ahogy javasoltad, teljesen kilélegzünk a legvégső pontig, nem erőltetve a légzést, hanem engedve, hogy teljesen kiáramoljon a levegő. Ez lehetővé teszi, hogy elhagyjuk a gondolatokat. Amikor a kilégzés kiterjesztésére koncentrálunk, úgy találjuk, hogy a gondolatok egyre kevesebb figyelmet igényelnek, ezért már nem kötnek le bennünket. Amikor a lélegzésre koncentrálunk, a gondolatok elkezdenek maguktól eltűnni, többé nem kötnek le minket.
– A kinhinről, a járás közben végzett meditációról szeretnék kérdezni. Úgy látom, hogy járás közben nehezebb visszafognom a tudatomat, így az össze-vissza csapong. Van valami kifejezett oka annak, hogy sétálunk?
– A járás közbeni meditáció gyakorlata az ősi Indiából ered, abból az időből, mikor a meditáló szerzetesek hosszú órákon át ültek, és ezért az energiájuk statikussá vált. Úgy találták, hogy szükségük van a mozgásra, hogy a testüket átmozgassák, mert így az energia újból áramlásnak indulhatott, s felfrissült tudattal térhettek vissza a meditációhoz. Ugyanígy nekünk is, amikor hosszú ideig ülünk, szükségünk van az izmaink átmozgatására és a tartásunk megváltoztatására, hogy ne váljunk merevvé és feszültté amiatt, hogy állandóan ugyanabban a helyzetben vagyunk.
Az indiai szerzetesek séta közben is próbálták a koncentrációt és a lélegzés folyamát fenntartani. Séta közben is a gyakorlásra összpontosítottak, s jártassá váltak abban, hogy hogyan folytassák a koncentrációt, miközben mozognak, és nem csak csendben ülnek. Séta közben gyakran Buddha tanításait ismételgették, hogy tudatuk csendjét fenntartsák. Vagy ha a tudatuk nagyon szétszóródott, egy mantrát – egy szútra részletét, vagy szavak különleges sorát – ismételgettek újra és újra. Amikor nem mozdulatlanul üldögélünk, hanem mozgunk, elég nehéz a központunkban maradni és összpontosítani. Ezért használták a mantrát, hogy sikerüljön megtartani a koncentrációjukat a járás közben végzett meditációban is.
Az emberek különféle dolgokat használnak fel arra, hogy járás közben fókuszáltak maradjanak. Az egyik különösen hasznos mantra, amelyet magam is használok, a Szív szútra végén található mantra: ?Gyate gyate paragyate parasam gyate bodhi svaha.” Nagyon jó ritmusa van és jól ismételgethető a fizikai mozgás során. Általában a következőképpen fordítják: ?Tovább, tovább a túlsó partra, át a túlsó partra”, de a következő jelentése is van: ?Megérkeztünk, megérkeztünk, immár megérkeztünk a bőség földjére – éppen itt vagyunk.” Tehát ennek az ismételgetése segít emlékezetünkben tartani, hogy mindig is ennek a tiszta, eredeti, teljes és gazdag tudat részesei vagyunk. Persze nem a szavak jelentése a legfontosabb ok a mozgás közbeni ismételgetésre. Inkább a mantra különleges ritmusa segít a középpontban maradni. De a mantra értelme is része a hatásának.
– Megtanulhatjuk ezt a lélegzést a tai chi gyakorlásával is?
– Amikor zazent gyakorlunk, nem a kis-énünk az, ami a lélegzést végzi. Az egész univerzum lélegezik rajtunk keresztül. Amikor beleragadunk a kis-énünkbe, akkor emiatt beszűkülünk, gépiesen mozgunk, búskomorrá válunk, megmerevedünk, megfeszülünk. De ha úgy élünk, hogy nyitottak vagyunk arra, ami átáramlik rajtunk, akkor képesek vagyunk átélni azt az örömöt, ami a létezésből fakad. A meditációnak ezt a tudatállapotot kell elérnie. Ismételgetni egy gyakorlatot, vagy valamit csak azért csinálni, mert azt gondoljuk, hogy ezt kell tennünk, vagy megpróbálni megfelelni egy ideának: nos, nem ez a meditáció vagy az élet célja.
Ha beszűkülünk, és nem látunk túl életünk szűk horizontján, amihez még ragaszkodunk is, legjobb, ha mindezt elengedjük és kinyílunk arra, ami átáramlik rajtunk, oly módon, hogy megismerjük annak örömét, hogy élünk, és vidámak vagyunk pusztán attól, hogy létezünk. Ez a zazen lényege. Ha úgy élünk, hogy közben búskomorak, szomorúak vagyunk, vagy nem vagyunk összeköttetésben a bennünket körülvevő világgal, akkor hiányzik valami belőlünk. Az igaz valónk örömteli és jótékony, és a meditációnk célja az, hogy képesek legyünk visszatérni arra a helyre, ahol az univerzális energia éltet bennünket. A zazen visszavisz bennünket erre a pontra, és lehetővé teszi, hogy így éljünk. A meditáció gyakorlásával vissza tudunk térni ehhez a tudatállapothoz.
– Úgy tudom, hogy a szív csakra az a pont, ahol az energia belép a testbe. Mi a kapcsolat közte és a tanden között, amely a test energiaközpontja?
– A csakra fogalmának van egy bizonyos emocionális töltete. Amit én mondok a tandenről, az inkább fizikai természetű. Nem minősítem a tandent, amikor azt mondom, hogy ebből a pontból indul ki a testi feszesség – ez tudományosabb és anyagelvűbb nézőpont. Annak a kiteljesedett, feszes energiának, amiről én beszélek, semmi köze a csakrák rendszeréhez. Ez egy másféle belépési pont. Tehát nem arról van szó, hogy egy hasi csakráról beszélnék, szembeállítva a tandent a szív csakrával.
Bárki, aki ezt a légzőgyakorlatot végzi, aki ezt a meditációs technikát gyakorolja, fizikailag megtapasztalja ezt a teljes és feszes energiát. Ennek során képesek vagyunk megismerni azt az energiát, ami minden egyes élőlényt áthat és mozgat. A gyakorlással el tudjuk engedni a kis-énünket oly módon, hogy megismerjük ezt a hatalmas energiát, s ez lehetővé teszi, hogy minden lényt és minden dolgot szeretettel fogadjunk és elfogadjunk. Ez ugyanis olyan tudatállapot, amely minden embert és lényt összeköt. Ahhoz, hogy megismerjük és megértsük ezt a tudatállapotot, folyamatosan kell végeznünk a légzőgyakorlatot, a szuszokánt, aminek a gyakorlása során megismerjük testünknek ezt a központját, megtapasztaljuk a belőle fakadó energiát és az egész testben szétáramló feszességet. Nem csak ebben az egy pontban, hanem az egész testünkben kifejlődik ez a mindent átható energiarendszer, s ezzel együtt a helyes tudatállapotot is elérjük.
A tanden fizikai létezésének másik bizonyítéka, hogy embrionális korunkban ezen a ponton voltunk anyánkkal összekötve. Akkoriban nem lélegeztünk az orrunkon és a tüdőnkön keresztül, a túlélés forrásához a tandenünkön, a hasunkon keresztül kapcsolódtunk. Tehát ez mindig nagyon fontos hely volt, központja a telített energiának, az élet tápláló forrása. Amikor megszülettünk, a születés pillanatában elkezdtük használni az orrunkat és a tüdőnket a levegő beszippantásához, de addig a tanden volt az egyetlen kapcsolódási pontunk az életenergiához. Én tehát erről a különleges területről beszélek, amelyet a gyakorlás során újra kifejlesztünk.
Meditáció közben egy pontra bámulok és néha ez a pont eltűnik a látókörömből. Ahogy a dolgok kezdenek elhomályosodni, elmosódni, egyre kevésbé tudok jelen lenni, azt veszem észre, hogy a tudatom elkalandozik, és hogy elálmosodom. Mi okozza ezt, és mit tehetek ellene?
– Nagyon gyakran teszik fel ezt a kérdést. Mindenkinek problémát okoznak az összpontosítási nehézségek, a látás elhomályosulása, az elálmosodás és a keletkező gondolatok. Ez azért van, mert túlságosan törekedsz arra, hogy egyetlen pontra összpontosíts, és megpróbálsz olyasvalamire koncentrálni, ami beszűkít és behatárol téged. Ahelyett, hogy felszabadítanád a tudatodat, inkább felaprítod és összezsugorítod. Az emiatti erőfeszítéseid kifárasztanak, ezért elálmosodsz. A fókuszálást gátló tényezőket úgy tudod megszüntetni, hogy minden tekintetben kinyílsz. Ez a zazen célja. Valójában a tudatállapotunk nem azért tisztul meg zazen közben, mert megfeszített módon koncentrálunk, hanem mert képesek vagyunk egyre jobban és jobban kinyílni. Ahogy éberségünket felszabadítjuk, nagyobbá, tágasabbá válunk.
Fizikai értelemben a nyitottság eléréséhez teljesen el kell lazulni. Amikor érzékeled az álmosság vagy a mentális zűrzavar közeledtét, vagy ha észreveszed, hogy a látásod elmosódik, ne próbálj még erősebben összpontosítani, hanem csak állapodj meg tekinteteddel az előtted lévő ponton. Ahogy szemeid megnyugodnak rajta, a pont továbbra is tisztán ott van, de ne erőltesd a koncentrációt. Ezzel egy időben ellenőrizd a hátad legaljától a fejed búbjáig, hogy a megfelelő testhelyzetben vagy-e. Én ehhez egy kicsit előre szoktam hajolni, majd vissza, aztán szándékosan megfeszítem a végbél környéki záróizmokat. Ha ezeket az izmokat megfeszíted, érezheted, ahogyan a chi energia feláramlik a hátadon, és érezheted, ahogyan a fejed teteje kinyílik: ezután az energiád még könnyebben kezd áramlani. Az elhomályosodás annak a jele, hogy az energiád stagnálni kezd. Ha a gerinced üres csővé válik, és érzed az energia áramlását a végbélkörnyéki záróizmoktól a fejed tetejéig, akkor az áramlás egyre teljesebbé válásával egyre több energia jut a zazenbe.
Nagyon fontos, hogy ezt meg tudd tenni. Ugyanígy a régi harcmesterek is azt tanították, hogy a távoli hegyekre kell összpontosítani. Amikor a koncentráción dolgozol, nem az a cél, hogy az erődet és gyorsaságodat az előtted lévő dologra irányítsd, például az ellenfeled kardjára vagy valamelyik testrészére. Amint azon akad meg a figyelmed, máris sebezhetővé válsz. A cél az, hogy a koncentrációd olyan határtalanná váljon, a figyelmed annyira nyitott és tág legyen, hogy ne csak az ellenfeled férjen bele, hanem még a távoli hegyek is. Mikor az éberséged látóköre – mindaz, amit tudatoddal átfogsz – ennyire kiszélesedik, az nem azt jelenti, hogy nem látod azt, ami előtted van, a másik személy kardját és testrészeit. Tudatod mindent körbefog. Az egyhegyű figyelem azt jelenti, hogy a koncentrációdban olyan határtalanná válsz, hogy mindent tisztán látsz, és nem azt, hogy a koncentrációd annyira beszűkül egy pontra, hogy minden más kinnreked.
– A jógában szintén össze kell húzni a végbélkörnyéki záróizmokat. A zazenben ezt a légzés során mikor kell megtenni, belégzéskor vagy kilégzéskor?
– A teljes lélegzés alatt így kell tenni. De vigyázz, hogy gyengéden csináld, és ne feszítsd meg túlságosan a záróizmaidat. Ha erőltetetten lélegzel be, feszültté válsz. Úgy lehet megérezni a megfeszítés megfelelő mértékét, hogy lábujjhegyen állva nekidőlsz valaminek. Mivel lábujjhegyen állva az izom magától megfeszül, megismerheted, hogy milyen is ez az érzés.
– A fejtető kinyílása ugyanaz a dolog, mint a ?harmadik szem” kinyílása? Mennyire kell figyelnem a fejtetőmre?
– Végtére is az egész testtel kell összpontosítani. Ezért mondtam az előbb, hogy a szemekkel jobb nem túl intenzíven fókuszálni. Ám ahhoz, hogy az egész testeddel képes légy összpontosítani, hogy a teljes tested váljék koncentrálttá, el kell tudnod engedni mindazt, amibe belekapaszkodsz, és ami egyúttal fogva tart. Néha segíthet ebben, ha a harmadik szemedre, vagy a fejtetődre összpontosítasz. Többféle koncentrációs módot kipróbálhatsz ahhoz, hogy elengedd, amibe beleragadtál, de bármit próbálsz is ki, vigyázz, nehogy végül abba ragadj bele.
Ahhoz, hogy a zazent a legnyitottabb és legszabadabb módon végezhesd, úgy kell meditálnod, hogy közben az egész testeddel összpontosíts. De ehhez először el kell engedned az összes kapaszkodódat, és a többi koncentrációs technika is segíthet ebben. Úgy is megtanulhatjuk elengedni ezeket a kapaszkodókat, hogy jógát vagy chi kungot tanulunk. Valójában egy ujj mozgatása is segíthet annyit, mint a jóga vagy a chi kung, hiszen egyetlen sejtünk kifejezheti a fizikai testünk teljességét. Amikor csak egy kicsiny testrészünket mozdítjuk, mindazt, amik ebben a testben vagyunk, kifejezünk vele. Egy távoli hegy perspektívájából kell szemlélnünk a dolgokat – míg a távoli hegyre koncentrálunk, állandóan arra kell törekednünk, hogy tudatunkat kitárjuk és felszabadítsuk. Ha a távoli hegyet is be tudjuk vonni a figyelmünk körébe, koncentrációnk tisztábbá válik, és minden kis dolgot élesen látunk. Ha csak egy előttünk lévő apró dologra koncentrálunk, akkor elveszítjük a kapcsolatot minden mással körülöttünk – minden elsötétül, és vakká válunk.
Ez a harcművész mesterek módszere: ezt a mindenséget átfogó tudatot használják, ezzel a kitárult, hegyeket felölelő éberséggel élnek. Ezt persze nem lehet egykönnyen megtanulni, és nem lehet elméletben végezni. Apránként, lépésről lépésre tárjuk ki tudatunkat, hogy végül teljesen kinyíljon. Ez teszi lehetővé, hogy mindennek hasznát vegyük, és ez táplál minden létezőt. Így gyakorlunk, mindig többet és többet bevonva a tudatunk körébe, és bár tudjuk, hogy egyre jobban és jobban kinyílunk, mindig lesz hová tovább haladni.
– Néha mindannyian elveszítjük a bizodalmunkat a gyakorlásban. Mit tegyünk azokban az időkben, amikor kimerültnek érezzük magunkat, az energiánk felhígul, és fáradtak vagyunk ahhoz, hogy visszahozzuk magunkat egy összpontosított, központosított állapotba?
– Ezt a kérdést minden egyes ember mellének lehet szegezni. Ha ez a fáradtság a napi életből ered, egy kiadós alvás is segíthet. Magam is alszom, ha ilyen értelemben vagyok kimerült. Ilyenkor, ébredés után a felelősségérzetünk újra feléled. Ha erőre kaptunk, energiánkat természetes módon arra fordítjuk, amit éppen el kell végezni. Ám nagyon óvatosan kell eljárnunk, tisztán kell látnunk, mitől is fáradunk ki. Ha a kimerültség nem fizikai természetű, hiába alszunk és pihenünk, nem fogunk erőre kapni.
Mindenkinél az számít a legjobban, hogy milyen mély a fogadalma, hogy folytassa a gyakorlást minden lény megszabadításáért. Akiknek elhatározása mély, azoknak nem számít, milyen kihívások és nehézségek merülnek fel, képesek folytatni tevékenységüket. Akik nem tettek mély fogadalmat, azok nem tudnak keresztülvágni a felmerülő gondokon, s megoldani azokat.
– Hogyan dönthetnénk el, amikor borzasztóan fáradtak vagyunk, hogy most pihenni vagy aludni kell, és nem az ülést folytatni? Ez különösen nagy gond az egyhetes intenzív gyakorlás, a szessin idején.
– Az alvás kérdése az egyik olyan dolog, amiben Buddha nagyon szigorú volt. Sok dolog van, amelyet ha elfogyasztunk, újra megszerezhetjük – újat vásárolhatunk, készíthetünk másikat, vagy újra megkaphatjuk. Az élő testben töltött időnk azonban nagyon értékes. A gyakorló embernek, vagy bárki másnak, az egyik legnagyobb kihívás, hogy felismerje az életenergia becsességét. Ha ezt a nagyszerű értéket szem elől tévesztjük, ha bizonytalanná válunk vele kapcsolatban, és nem tudatosítjuk magunkban állandóan azt a tényt, hogy nem tudhatjuk előre, mikor is szakad vége életünknek, akkor elvesztegetjük az időnket, haszontalan és értelmetlen dolgokat művelünk. Olyan dolgokat teszünk, amelyeket nem tennénk, ha tudatában lennénk az életünk és az energiánk értékének és múlandóságának.
Mindennek szem előtt tartása az, ami segít a gyakorlásba fektetett energiánk felfokozásában és összpontosításában. Buddha a kései szútrákban arra tanította tanítványait, hogy tudatosnak és óvatosnak kell lennünk az aluszékonyság vágyával szemben, és óvakodnunk kell attól, hogy engedékenyek legyünk és megmámorosodjunk tőle, mert az alvás kísértése nagyon komoly veszély a felébredni kívánó emberre nézve. Buddha nagyon komolyan figyelmezteti erre a gyakorló embereket. Ugyancsak ismerjük annak az embernek a történetét, aki egy árt tartott a combja fölött, hogy ha netán elaludna, az ár hegye a lábát megszúrva felébressze. Mindez elsősorban a tanítója bölcsességét és szigorát dicséri, de Buddha is ilyen szigorú volt ebben a kérdésben.
A szükséges alvás mennyisége nehezen határozható meg. Mindenki számára más a mértéke. Sőt, ugyanannak az embernek is változó mértékű alvásra van szüksége a gyakorlás különböző fázisaiban. A különböző fizikumú embereknek eltérő hosszúságú alvásra van szükségük. De a szamádi az, ami mindezt a leginkább befolyásolja. Még ha a hétköznapi életben meghatározott hosszúságú alvásra is van igényed, a szessin alatt a tested számára szükséges alvás mennyiségét az befolyásolja, hogy milyen sok időt töltesz szamádiban, hogy milyen elmélyülten ülsz. Ha elmélyülten ülsz, akkor az alvásod is nagyon mély lesz. Ha mondjuk máskor általában öt-hat órát alszol, lehet, hogy csak három, esetleg csak két óra alvásra lesz szükséged, amikor sokat ülsz elmélyedve. Tehát a szessin alatt szükséges alvás mennyisége attól függően változik, hogy hogyan megy az ülés. A szessinen kívül pedig más lesz az alvásigényed, hiszen nem lesz lehetőséged fenntartani ezt a mélyebb tudatállapotot.
Megvan az oka annak, hogy miért egy hétig tart a szessin. Az emberi lényeknek nehéz lenne fenntartani egy intenzív, koncentrált összpontosítást hét napnál tovább, éspedig fizikai, valamint az alvásigényből fakadó okok miatt. Egy hétig képesnek kell lenned folytatni a koncentrációt, de aztán majdnem lehetetlen fenntartani ugyanazt az intenzitást. Buddha ezt a hárfa húrjához hasonlította, mondván, nem szabad túl szorosra húzni, mert elszakad, de nem is szabad lazán hagyni, mert akkor meg nem pendül szépen. Ugyanígy, ha túl keveset alszol, könnyen ingerlékennyé válsz, és a koncentrációd szétszóródik. Ám ha túl sokat alszol, kábává és zavarossá válsz, és megint csak elveszted a koncentrációd, és nem tudsz a középpontodban maradni. Tehát a túl kevés és a túl sok alvás is gondot okoz.
Mindnyájunknak a saját tapasztalatunkból kell tudnunk, hogy mennyi alvásra van szükségünk, ám tudatában kell lennünk annak, hogy mennyire fontos, hogy ne engedjünk az aluszékonyság vágyának, amelyre minden ember egyébként nagyon is hajlamos. Így tehát a probléma visszavezetődik arra a kérdésre, hogy az egyes ember mennyire ismeri saját képességeit azon a téren, hogy ébren tud-e maradni, és hogy hogyan kezeli a saját aluszékonyságát.
Szessin alatt az ébren és készenlétben maradás nem csak az egyes ember feladata, hanem az egész közösségé, vagyis a szangáé. Ez alatt az idő alatt a zendóban ülő emberek egymást támogatják, és segítenek egymásnak ébren maradni. A mester is segít a tanítványoknak ébernek és tudatosnak lenni a gyakorlás során. Így a három – a közösség, a tanítvány és a mester – együtt bánik el az álmossággal. De nagyon fontos, hogy ezt a nagy kihívást felismerd, és nagyon fontos, hogy tisztán lásd a kérdést. Nem arról van szó, hogy neked mindig adott mennyiségű alvásra van szükséged, hanem hogy megtanuld, hány óra alvás teszi lehetővé számodra a legjobb ülést – nem túl sok, de nem túl kevés -, és megértsd, hogy változó mennyiségű alvásra van szükséged.
– Megértettem annak az elméletét, hogy félre kell tennünk a külsődleges dolgokat, és csak belsőnkkel kell foglalkozni. De hogyan felejthetjük el a külső dolgokat a világban élve?
– Tudom, mennyire nehéz a külvilágot kizárni, és állandóan befelé figyelni. De próbálj meg minden nap elkülöníteni egy kis időt, amikor mindent félreteszel, és csak befelé összpontosítasz. Nem kell, hogy sokáig tartson, de próbálj meg minden nap szánni erre időt.
A nap két erre legmegfelelőbb időpontja, amely a legnagyobb összhangban van a külvilággal és a belső óránkkal, a hajnal és az alkony. Habár nehéz a rohanó életünkben naponta kétszer időt szakítani az ülésre, ezek a legjobb időpontok. A tudatunk reggel a legtisztább, amikor a táj kibontakozik a sötétségből. Ezt a lehetőséget érdemes kihasználni a meditációra. Az alkonyat hasonlóan optimális a gyakorlásra, amikor a lenyugvó nap gyönyörű tájképet varázsol elénk, miközben a fények kialszanak, és a formák elenyésznek. Ahelyett, hogy arra koncentrálnánk, hogy mit kell tennünk holnap, és hogy mi történt ma, csak legyünk benne a leszálló alkonyban.
– Egy kicsit konkrétabb kérdés: a szessin alatt megpróbáljuk folyamatosan fenntartani a helyes tudatállapotot. Hogyan valósítható ez meg a mindennapokban?
– Természetesen nehéz fenntartani ezt a szünet nélküli tudatot a szessinen kívül, s pont azért vannak a szessinek, hogy megtapasztaljuk, amit a mindennapokban nem tudunk. Ha olyan könnyen eljutnánk ebbe a tudatállapotba, nem lenne szükségünk a szessinekre. De a mindennapi életben a gyakorlás éppen az jelenti, hogy folytassuk azt, amennyire csak lehetséges, a szessinek különleges körülményei nélkül is. Még ha a hétköznapokban nincs is meg a lehetőséged ugyanolyan intenzíven és folyamatosan fenntartani ezt a tudatállapotot, azt javaslom, hogy gyakorolj zazent minden nap, hogy visszaállítsd ezt az állapotot. Ha nem tudsz egy kicsit korábban felkelni reggelente, vagy időt szakítani rá esténként, akkor is minden nap szánj időt arra, hogy visszatérj ebbe a tudatállapotba. Engedd ezt az állapotot minden egyes nap újra és újra megvalósulni. Ha így teszel, világosabban látod, hogy milyen koordinátarendszerben mozogsz, és vissza tudsz térni ehhez a szünetmentes tudathoz, amelyben helyreállítod, felfrissíted és feltöltöd magad, s ezzel a megújult energiával végezheted a napi dolgaidat. Minden nap ezt kell tenned. Természetesen ez nem ugyanolyan, mint egy szessinen, de amennyire csak lehetséges, tartsd fenn ezt a tudatállapotot a nap folyamán.
A gyakorlók számára a kérdés egyik lehetséges megközelítése az, hogy egész életükben minden pusztán az egyik szanzentől a másikig tartó idő. Ez minden. Ha csak a mesterrel való következő személyes beszélgetés, vagyis szanzen létezik a számodra, hogyan hozol meg egy döntést, vagy vonsz le egy következtetést? Ám ha pusztán ez létezik számodra, akkor ez rögtön meg is oldja az egész problémát. Az emberi lények nem élnek meg elméleteken és ideákon. Ha valami nem közvetlen realitásként jelenik meg a számunkra, s nem késztet arra bennünket, hogy még valóságosabbá és aktuálisabbá tegyük, akkor nem teszünk meg mindent az ügy érdekében. Erre szolgál a szanzen. Itt van számunkra a szanzen kézzelfogható valósága, az igazi belső hajtóerő, amely arra késztet, hogy folytassuk a gyakorlást. Ezért végezzük az éjszakai zazent, és amikor nappal oly sok tennivalónk van, oly sok dolog vonja el figyelmünket és foglal el bennünket, akkor is folytatjuk a gyakorlást, mert tudjuk, hogy a napi munka után szanzen következik.
– Mi értelme van a koanok tanulmányozásának?
– A koan csak akkor fontos, amikor szükségessé válik. Amikor valaki már elért egy viszonylag magas szintű tudatállapotot és még mélyebbre kíván jutni, hogy a már megtapasztaltakon túli lényeget megvalósítsa, szüksége van egy olyan eszközre, amellyel ezt megteheti. Éppen erre való a koan – hogy képesek legyünk túljutni a tudat egyfajta zűrzavarán, amelyen másképp talán nem tudnánk áthatolni. A koanban rejtőző energia lehetővé teszi mindezt. Minden koan olyan embertől származó kérdés és kihívás, aki már megélte a ?nagy halál”-t, az ego tökéletes megszűnését. Ezért a koan tartalmát – amely olyasvalaki tudatából ered, aki ismeri a nagyszerű halál állapotát, – fel tudjuk használni, hogy tovább haladjunk és mélyebbre jussunk a bölcsességben. A koan lehetővé teszi számunkra, hogy a megszokott kis-énünkön túlra hatoljunk, ahogy a koan tanúsága szerint az az ember is megtette, aki átélte a spirituális halált. Tehát mivel ezek a kérdések és feladatok ebből a tudatformából származnak, ezért nekünk is segítenek eljutni erre a tudatszintre.
Mindannyian sokat bajlódunk mindennapjainkban a múltunkból eredő sokféle tényezővel, és bármit is csinálunk, ahhoz ilyen vagy olyan gondolatokat fűzünk. Csak egyetlen egyszer kell átvágnunk magunkat mindezen, s a szokványos működésünkön túlra hatolnunk. A kicsiny, hétköznapi, önző tudatunkat el kell hajítanunk, és azon túlra kell hatolnunk. Ennek segítőeszközeként használjuk olyan emberek koanjait, akik már megtapasztalták a mindent elengedés állapotát. Amikor egy bizonyos tudatszintet elérünk, akkor felmérjük, hogy tovább kell haladnunk az úton: ez az a pont, amikor a koan fontossá és szükségessé válik.
– Ahhoz, hogy valakinek a tudata kinyíljon, szükség van egy bizonyos érettségre? Azért történik meg, mert a zazenünk megérett rá, vagy a kinyílás lehetséges mindenféle érlelődés nélkül is?
– Az teljesen bizonyos, hogy a kinyílás nem a zazen érettségének kérdése. A kinyíláshoz arra van szükség, hogy képesek legyünk a figyelmünk legcsekélyebb elterelődése nélkül cselekedni. Ami a lényeg, hogy egy dolgot végezzünk, s ne figyeljünk másra, ne hagyjuk magunkat megzavarni. Lehet bár a zazenünk egyre érettebb, de ha állandóan zavaró tényezők vesznek körül, vagy számtalan más dologgal is foglalkozunk a zazen mellett, akkor nem jutunk el a mély megnyílásig. Ha olyan tudatállapotban vagyunk, amelyben nem siklik félre figyelmünk arról, amire összpontosítunk, akkor a dolgokhoz való kötődéseink egyre oldódnak. Amikor teljesen belemerülünk abba, amit csinálunk, amikor egységtudatban létezünk, akkor azok a dolgok, amiknek korábban sok figyelmet szenteltünk, lassan elveszítik a fontosságukat, és egyre kevésbé kötődünk hozzájuk. Ahogy ez megtörténik, az összpontosításunk is tovább mélyül. Tehát az a lényeg, hogy ezt meg tudd tenni, és ne hagyd, hogy bármi eltereljen. A zazen érettsége önmagában nem számít. Ami számít, hogy légy elterelhetetlen, és mélyítsd el magadban ezt az egyhegyű koncentrációt.
– Mi a legfontosabb dolog, amit szem előtt kell tartani annak, aki a dharmát akarja gyakorolni?
– Legyél itt és most!

ZAZEN
tel: +36 - 30 / 466 28 71

hétfő - péntek
reggel 7.30 – 8.30
egész nap
este 18.00 – 19.30

kedd - szerda - csütörtök
reggel 7.00 - 8.30
este 18.00 - 19.30

Gyakorlás
ELŐADÁSOK

Shodo Harada Roshi – Vimalakirti

Shodo Harada Roshi – Sétálok és elérem a víz forrását, ülök és nézek, ahogy keletkeznek a felhők

Shodo Harada Roshi – Magányos ülés a nagy hős csúcson

Shodo Harada Roshi – Derűs és mozdíthatatlan

123