Shodo Harada Roshi – Vimalakirti

7. fejezet: Az istennő

… Egy bizonyos istennő, aki abban a házban élt, miután a Dharma bódhiszattvákról szóló tanítását meghallotta, örömében és elégedettségében testet öltött, és mennyei virágokkal halmozta el a szellemi hősöket, bódhiszattvákat és a tanítványokat. Amikor a virágok a bódhiszattvák testére értek, leestek a földre, de, amikor a tanítványokra estek, odatapadtak, és nem hullottak le. A tanítványok rázták magukról a virágokat, még csodás hatalmukat is megpróbálták használni, de a virágok nem mozdultak. Akkor az istennő azt mondta a nagytiszteletű Sáriputrának:

– Nagytiszteletű Sáriputra, miért akarjátok lerázni ezeket a virágokat?

– Istennő, ezek a virágok nem illenek egy vallásos emberhez, ezért akarjuk lerázni őket.

– Ne mondd ezt, nagytiszteletű Sáriputra. Miért? Ezek a virágok megfelelőek! Miért? Ezeknek a virágoknak nincsenek teremtő gondolataik, és nem különböztetnek meg. Viszont az idős Sáriputra mindkettővel rendelkezik.

Nagytiszteletű Sáriputra, ami nem megfelelő valakinek, aki lemondott a világról a Dharma tanításáért, az a teremtő gondolkodás és a diszkrimináció, mégis telve vagy ilyenekkel. Az, aminek nincsenek ilyen gondolatai, mindig megfelelő.

Nagytiszteletű Sáriputra, nézd ezeket a virágokat, amint nem tapadnak a hatalmas szellemi hősök, a bódhiszattvák testéhez! Azért, mert ők megsemmisítették a teremtő gondolkodást és a diszkriminációt. Például a gonosz erőknek hatalmuk van a félénk emberek felett, de a bátrak felett nincs. Hasonlóképpen, a világtól félők a formák, hangok, ízek, anyagok hatalmában vannak, amelyek nem háborgatják azokat, akik nem félnek a konstruktív világban rejlő szenvedélyektől. Így ezek a virágok odaragadnak azoknak a testéhez, akik nem semmisítették meg ezeket a hajlamokat, és nem tapadnak oda azok testéhez, akik már megsemmisítették ezeket. A virágok nem tapadnak a bódhiszattvák testéhez, akik már megszabadultak a vágyaiktól.

Amikor félünk, tudatunkban gonosz szellemek jelennek meg. “Ez szörnyű, szörnyű!” Ha így gondolkodunk, rókák és más tünemények járatják bolondját velünk. Rángatnak minket, és mi reszketünk, remegünk. “Egy szellem fog megjelenni, tudom, hogy egy szellem fog megjelenni!” gondoljuk, amikor a nádat fújja a szél, és, ahogy leng a szélben, biztosak vagyunk benne, hogy egy szellem az.

Ösapáinktól maradt ránk egy történet egy Raszecu nevű ördögről. Lóvá változott, és hagyta, hogy egy szamuráj a hátán lovagoljon. A szamuráj nem tudta, hogy a ló valójában egy ördög.

Az ördög megszólalt: “Szamuráj úr, hogy esik a lovaglás ezen a lovon? Jó ló ez? Vagy rossz ló?” A szamuráj kihúzta a kardját és megkérdezte: “Jól vág ez a kard? Vagy rosszul vág?” Az ördöggel ellenkezve kardot rántott. Az ördög elhallgatott. Ha a szamuráj csendben maradt volna, negatív gondolatokkal a fejében, megölték volna. Így járunk, ha a téveszméink vezetnek minket.

Mindenféle dolgokhoz tapadunk a tudatunkban, a legkülönfélébb illúziókhoz és káprázatokhoz. Ha mindezekhez ragaszkodnánk, amíg autót vezetünk, mindig balesetet okoznánk. Kell, hogy legyenek időszakok, amikor tudatunk folyamatosan tiszta.

Ha nem tudunk a haláltól való félelemtől szabadulni, ha fennakadunk az élet és halál kérdésén, ha félünk a haláltól és ragaszkodunk az élethez és ahhoz, hogy ne érezzünk fájdalmat, ne szenvedjünk, ne haljunk meg, ha ilyenformán ragaszkodunk testünkhöz és érzéseinkhez, akkor tudatunk egészen összezavarodik. Ha elengedjük a születéshez és halálhoz való kötődésünket, akkor mindegy, hogy milyen kívánatos hangok, illatok vagy látványok tárulnak elénk, hogy milyen finom ízeket vagy dolgokat érzékelünk, ezek nem rángatnak többé ide-ode minket.

Nem azért élünk, hogy az ösztöneink vezéreljenek bennünket. Azonban, mivel ezek vezérelnek, a virágok ránk tapadnak. Ha megvizsgáljuk mindennapi életünket, világosan láthatjuk ezt. Ha másokba kapaszkodunk, elveszítjük önbizalmunkat, függetlenül attól, hogy kivel beszélünk, vagy töltjük időnket. A baj nem rajtunk kívül van, hanem bennünk, mert nem engedjük el a vágyainkat.

– Istennő — mondta a nagytiszteletű Sáriputra -, mióta vagy ebben a házban?

– Azóta, amióta te a megszabadulásban élsz.

– Régóta vagy itt?

– Régóta élsz a megszabadulásban?

Sáriputra nem válaszolt.

A mennyei lényt, az istennőt megkérdezék: “Mióta vagy ebben a szobában?” A válasz: “Körülbelül olyan hosszan, mint amióta te meg vagy világosodva.” Annyi ideje vagyok itt, mint amit te megvilágosodva töltöttél; ezzel fejezve ki azt, hogy, mivel a megvilágosodásban nincsen idő, időtlen idők óta itt van.

De Sáriputra nem értette ezt meg, és tovább kérdezett: “Akkor hát már egy jó ideje itt vagy?” Azaz: mennyi ideje vagy itt? Milyen idős a megvilágosodásod? “A tiszteletre méltó már rég felszabadult?” kérdezett vissza az istenno. Erre Sáriputra elhallgatott. De az istennő folytatta: “Egy ilyen kiváló embernek, mint te vagy, miért nincs erre válasza?”

Erre ő így válaszolt: “Megvilágosodás, a megvilágosodásom hosszáról kérdezel, annak pedig nincs ideje, és mégis van ideje. Hosszú, és mégis rövid, és se nem hosszú se nem rövid: így tehát nem tudok beszélni.”

– Te vagy a “bölcsek bölcse”! Miért nem szólsz? Amikor válaszolnod kéne, nem felelsz.

– Mivel a megszabadulás kifejezhetetlen, istennő, nem tudom, mit mondjak.

Sáriputra! Nem kell hallgatnod, nem beszél a te megvilágosodásod? Nincsenek szavak, amelyek a tudatállapotodat kifejezik? A megvilágosodás nem belül van, se nem kívül, és nem is a kettő között. Nem annyiból áll, hogy büszkén azt mondjuk: “Nem tudom”. A külső dolgok rád zúdulnak. Valójában az élet és a halál úgy, ahogy van, az igazi megvilágosodás – nem választható ezektől el. Tudatunk, amely megvilágosodott, betölti az eget és a földet, a születéssé és a halállá válik, majd azokat is magábafoglalva túlhalad rajtuk. Az újjászületésünk ez a világ minden pillanatban és minden helyen, itt és most. Ez a megvilágosodás.

Ha tiszta időt tapasztalunk, tiszta idővé válunk.

Ha esővel találkozunk, esővé válunk.

Ha jégesővel találkozunk, jégesővé válunk.

Nem ez a megvilágosodás igazi valója?

Egy súlyos félreértést itt el kell kerülnünk. Nem a megvilágosodást kell szavakkal kifejeznünk, hanem a tudatállapotunkat. Nem arról kell beszélnünk, hanem erről, hogy a világnak felszabadulva hasznára váljunk. Ezt kell kifejeznünk, hogy azzal segíteni tudjunk.

Ha a megvilágosodást megvalósítjuk, minden ezen a világon megvilágosodik. Ha magunkat áltatva nézzük azt, akkor minden a világon csalódás áldozata lesz. Ha megvilágosodott állapotunkból nézzük, a hegyek magasak, a folyók folynak. A virágok, ahogy valójában: pirosak; ez mind a Buddha formája.

“A folyók áradó folyása a Buddha tanításának a hosszú nyelve.”

Mindezekután Sáriputra kijelenti, hogy mivel a megvilágosodás kifejezhetetlen, istennő, nem tudom, mit mondjak.

– Minden hang, amit kiejtesz, a megszabadulás természetét hordozza. Miért? A megszabadulás sem külső, sem belső, és nem érzékelhető ezektől függetlenül. Hasonlóan, a hangok sem külsők, sem belsők, és nem érzékelheők máshol. Ezért, nagytiszteletű Sáriputra, ne úgy mutass a megszabadulásra, hogy nem szólsz! Miért? A szent megszabadulás minden dolog egyenlőségét jelenti!

– Istennő, a megszabadulás nem a vágytól, gyűlölettől, butaságtól való mentesség?

– “A megszabadulás mentesség a vágyaktól, gyűlölettől, butaságtól” – ez a túlságosan büszkék tanítása. De azoknak, akik mentesek a büszkeségtől, azt tanítják, hogy a vágy, gyűlölet, butaság valódi természete maga a megszabadulás.

Azt mondod, a megvilágosodás sem nem külső, sem nem belső, és nincs a kettő között sem, hanem a vágyak, az indulatok és a tudtalanság feloldása és elengedése az igazi felszabadulás, ugye? — vitázik tovább Sáriputrával az istennő.

Ezután a mennyei lény Buddhát idézi a három méreggel kapcsolatban, amelyeket el kell kerülnünk, valamint, hogy nem való azt mondanunk, hogy “jobban megértettem mint bárki más”, különben mindenki másnál jobban becsapjuk magunkat.

A Lótusz szútra világosan kifejti, hogy nem viselkedhetünk úgy, mintha többek lennénk másoknál, vagy, mintha többet tudnánk, vagy megértésünk mélyebb lenne másoknál. Az ilyen �felsőbbrendű� embereknek tanította Buddha, hogy szabaduljanak meg a három méregtől. Ha kerüljük a beképzeltséget, ha alázattal mindenki más szolgálatára rendeljük magunkat, akkor, még ha van is bennünk sóvárgás, düh és tudatlanság, nem engedjük magunkat át ezeknek, hanem pontosan azok maradunk, akik ténylegesen vagyunk. Ez a “pontosan az, akik vagyunk” a szatori. De, amint valaki azt képzeli, hogy ő különleges és mélyebb másoknál, tudata megtelik tudatlansággal, vágyakozással és indulattal.

Annak, aki mindig szerény, és nem tartja magát nagyra, az indulatok, vágyak és a tudtalanság nem probléma. Akkor ugyanis a dolgokat mint egy egészt látja, és nem vezeti magát félre.

-Nagyszerű! Mondd, mit láttál, mire ébredtél rá, hogy ily ékesen szólsz?

Itt végre Sáriputra meghajol, elfogadja az istennő álláspontját, és megkérdezi, hogy hogyan gyakorolt, hogy idáig eljutott. A válasz:

– Semmit sem, nagytiszteletű Sáriputra. Nem ébredtem rá semmire, ezért szólok ékesen. Aki azt gondolja: “Elértem! Megértettem!”, az túl büszke a Dharma tanítására.

Nem vagyok megvilágosodva, és senki nem is igazolta azt. Pontosan azért tudok így beszélni, mert nem világosodtam meg. Ha megvilágosodásomnak bármi képzete felmerülne bennem, akkor az hazugság volna, valótlanság. Az elbizakodott ember ilyen.

Ez az, amit a Szív szútra is mond: ha szatorinak hívjuk, akkor az nem szatori. Megérteni, hogy egyáltalán nincs semmi, és megérteni azt is, hogy nincs semmi megérteni való, ez a megvilágosodás. Ilyen alapossággal tanította, és tagadásával szabadította fel Sáriputra képzetekben megragadt elméjét az istennő. A mennyei lény megmutatta, hogy az elme és a világ már nem két különböző dolog.

Sáriputra, akit az istennő immár ismét lehengrelt, bizonyítani szeretné, hogy itt ő a mester, kezdődő elkeseredésében megkérdezi:

– Istennő, a tanítvány-szekérhez, a magányos-szekérhez vagy a nagy szekérhez tartozol?

– A tanítvány-szekérhez tartozom, amikor azoknak tanítom, akiknek szükségük van rá. A magányos-szekérhez tartozom, amikor az alárendelt eredet tizenkét kötelékét tanítom azoknak, akiknek szükségük van rá. Mivel sohasem hagytam el a könyörületet, a nagy szekérhez tartozom, mert mindenkinek szüksége van a tanításra, hogy elérjék a végső megszabadulást.

Nagytiszteletű Sáriputra, úgy, mint ahogy nem érezzük a ricinus illatát a magnóliaerdőben, csak a magnólia virágokét; ebben a házban élve, amely a Buddha-tulajdonságok erényeitől illatos, nem érezni a tanítványok és a magányos bölcsek illatát sem. Nagytiszteletű Sáriputra, a Sakrák,a Lokapalák, a dévák, a nagák, a yaksák, a gandharvák, asúrák, garudák, kimnarák és mohagorák, akik ebben a házban élnek, és a Dharmát e szent ember szájából hallják, és a Buddha-tulajdonságok illatától elbódultak, a megvilágosodás szelleme felé haladnak.

A mennyei lény valójában egy Bódhiszattva volt, aki ilyen formában nyilvánult éppen meg. De, mivel egy nő alakjában jelent meg, Sáriputra ezt különösen megalázónak érezte, és megkérdezte: “Melyik szekérhez tartozol? Melyiket tartod fontosnak?” Az istennő válasza: “Nem bonyolódom ilyen fontolgatásokba. Ha a tanítvány-szekér való azoknak, akik szavakra van szükségük, akkor azt a formát alkalmazom, és ugyanez igaz a többi szekérre is. Nem tartozom egyikhez sem, hanem mindenkire azt alkalmazom, amelyikre épp szüksége van. Tehát lényegtelen, hogy melyik ezek közül a jobb. Végtelen sok ember van a világon, és mindhárom karmikus kapcsolat szükséges. Azt mondhatod, hogy az egyik a három közül a legfontosabb, de ezt csak azért mondod, mert a magad személyes felébredését tartod fontosnak. De valójában nem ez a lényeges. Ez nem az igazán helyes világszemlélet. A Nagy Járművet követve nem tarthatjuk a másik kettőt kevesebbre. Adj mindent abba bele, amit csinálsz, és akkor az sem okoz bajt, ha vágyaid vannak. Nem kell várnunk addig, amíg mind elmúlnak. Viszont nem szerethetünk senkit sem megkülönböztetett módon: mindenkit egyformán kell szeretnünk. Így minden pillanatban azt teszem, ami szükséges, és nem ragadok le az út egyetlen változatánál sem, mondta a mennyei lény.

Vimalakirti szobája csordultig van minden élőlény felszabadításának az illatával, átjárja és betölti az egész szobát. De ez nem önmagáért való. Ez az illat minden élőlény felszabadulásának az illata, és nem azé, hogy “hogyan szabadultak fel”, vagy, hogy “melyik utat részesítem előnyben”. Ebben a világban, Vimalakirti szobájában minden vallás képviselve van, minden isten és Buddha. Amikor Vimalakirtit halljuk, mindnyájuk erényeit tapasztalhatjuk, megismerhetjük a Dharma Testet, és felébreszthetjük a tudatot, hogy megszabadítsunk minden élőlényt. Itt mindent az igazságnak ajánlunk fel.

– Nagytiszteletű Sáriputra, már tizenkét éve vagyok ebben a házban, és nem hallottam olyan beszédet, ami a tanítványokat vagy a magányos bölcseket illette volna, csak olyat hallottam, ami a hatalmas szeretetről, könyörületességről és a Buddha elképzelhetetlen tulajdonságairól szólt.

Nagytiszteletű Sáriputra, nyolc különös és csodálatos dolog nyilvánvaló ebben a házban. Mi az a nyolc?

Állandóan aranyszínű fény sugárzik, olyan fényes, hogy nehéz megkülönböztetni az éjjelt és a nappal holott sem a nap, sem a hold nem süt ide különösebben. Ez a ház első csodája.

Nagytiszteletű Sáriputra, aki belép a házba, attól a pillanattól kezdve nem gyötrik szenvedélyek. Ez a második különös és csodás dolog.

Nagytiszteletű Sáriputra, a Sakra, Brahma, a Lokapalák és a Buddha-mezők bódhiszattvái sosem hagyják el ezt a házat. Ez a harmadik különös és csodás dolog.

Nagytiszteletű Sáriputra, ebből a házból sosem hiányzik a Dharma hangja, amely a hat transzcendenciáról beszél, és a Dharma visszafordíthatatlan kerekéről. Ez a negyedik különös és csodás dolog.

12 éve vagyok ebben a szobában, mondja az istennő. Ez a tizenkettő nem egy számot, hanem egy nagyon hosszú időtartamot jelöl: “nagyon, nagyon régóta”. A nap 12 órából áll (állt a régi időkben), egy év 12 hónapból, így a 12 valaminek a teljességét jelenti. Egész nap, egész évben, egész idő alatt – ezt jelenti – itt voltam mindig is, soha nem gondoltam a saját fájdalmamra, vagy az attól való megszabadulásra, az élet négy szenvedésére, nem végeztem ilyen gyakorlatokat. A Buddha megfeledkezett a saját fájdalmáról, és a Dharmát tanította. Ez az igazi tanítás!

Ezután a mennyei lény kifejti, hogy nyolc szokatlan és nagyszerű dolog nyilvánul meg ebben a szobában. Ebben a kicsiny, négy és fél matracnyi szobában nyolc Dharma Dharmája van jelen. Mindig nagy, arany színű fényesség van jelen, reggel és este, megállás nélkül. Szüntelenül fényesebb a napnál. Ez az első csoda: rejtély, különös és ritka jelenség.

A második furcsaság, hogy, pusztán azáltal, hogy belépünk ide, megtisztulunk, minden tisztátalanságunk és tévhitünk elenyészik. Ez általaban igaz akkor, ha egy nagyszerű tudatú barátunkat látogatjuk meg. Ekkor többet kapunk, mint adunk, és részesülünk emelkedett tudatállapotából.

A következő jelenség, hogy a nagy istenségek és bódhiszattvák mind idejönnek látogatóba, és véleménykülönbség nélkül, harmóniában gyülekeznek és tartózkodnak itt.

Ebben a szobában mindenki, aki idegyűlt, gyakorolja a hat paramitát, a jótékonyságot, az előírások betartását, a türelmet és a jóra való erőfeszítést, a szamádhit és a bölcsességet. Mindenki ezt a Dharmát nyilvánítja meg, ezeket a paramitákat tanítja.

– Nagytiszteletű Sáriputra, ebből a házból mindig hallatszik az istenek és az emberek ritmusa, dalai, zenéje. Ez az ötödik különös és csodás dolog.

– Nagytiszteletű Sáriputra, ebben a házban mindig itt van a négy kimeríthetetlen kincs, tele minden ékkővel, amelyek sohasem csökkennek, bár minden szegény és nyomorult annyit kap, amennyit kér. Ez a hatodik különös és csodás dolog.

– Nagytiszteletű Sáriputra, e jó ember kívánságára mind a tíz irányból eljöttek a Tathagaták mint: Tathagata Sakyamuni, Amitabha, Aksobhya, Ratnasri, Ratnarcis, Ratnacandra, Rathavyuha, Dusprasaha, Sarvartasiddha, Ratnabaluha, Simhakirti, Simhasvara és így tovább; amikor eljönnek, a Dharma ajtaját tanítják, amit a “Tathagaták titkának” neveznek, és azután elmennek. Ez a hetedik különös és csodás dolog.

– Nagytiszteletű Sáriputra, az istenek lakóhelyeinek és a Buddhák mezőinek nagyszerűsége beragyogja ezt a házat. Ez a nyolcadik különös és csodás dolog.

– Nagytiszteletű Sáriputra, ez a nyolc különös és csodás dolog látható ebben a házban. Ezt látva ki ne hinne a tanítványok tanításában?

Az ötödik csodálatos dolog, hogy ez a szoba szavakkal leírhatatlan. Telve van a mennyei lények zenéjével, ez a magával ragadó levegő betölti a szobát. Továbbá itt olyan végtelen kincseknek egy hatalmas tárháza található, amelyek mindennek a jóindulatú felajánlását, minden másoknak adását, és mások javának az őszinte kívánását jelentik. A legfontosabb dolgoknak, melyekben az emberek reménykednek, amelyekkel összhangban mozognak és tevékenykednek. Ez a végtelen működés tölti be ezt a szobát, és minden Buddha megnyilvánul itt. Idejönnek, és Vimalakirti nem mond semmit sem. A Buddhák tanítják a Dharmát. Csak négy és fél matrac van itt, de ez a színhely mégis a Tiszta Ország színhelye. Ez az utolsó különös jelenség, és ez összesen nyolc. Ki tud bármit is mondani erről? Ha pusztán csak belépsz ebbe a szobába, megtelsz békével, és ebben a társaságban, bár adakint a világ oly nehéz, ez a szoba mélységesen békés, és csodálattal tölt el minket.

Sáriputrát végképp lehengerelte a mennyei lény, és végülis úgy kellett keresnie valamit válaszképpen. De nem talált jobbat, mint hogy megkérdezze: miért nő alakjában jelent meg? Ha olyan nyilvánvalóan megvalósult állapotban van, nem férfiként kellett volna megjelennie?

– Istennő, mi akadályoz abban, hogy levesd női alakodat?

– Bár tizenkét éve viselem ezt az alakot, még nem találtam meg. Nagytiszteletű Sáriputra, ha egy varázsló varázslattal akarna egy nőt inkarnálni, megkérdeznéd a nőtől: “Mi akadályoz abban, hogy levesd női alakodat?”

– Nem! Ilyen nő nem létezik, ezért mi lenne, amit át lehetne alakítani?

Ez különösen érvényes Indiában akkoriban. Egy nő van Vimalakirti szobájában. Ha ez egy Buddha, miért nem vált férfivá? Amennyiben elérte a felébredést, ez olyan magától értetődőnek tűnik. A mennyei lény azt válaszolta, hogy, ha 12 éve női testben élt, miért kéne ennek megváltoznia? Mivé kéne neki átváltoznia?

Hosszú, hosszú ideje gondolkodom a formámon, 12 éve. Nem úgy gondolok magamra, mint nőre. Ez csupán a te “leragadt” gondolkodásod. A buddhizmusban ami fontos, az az, hogy ne ragadjunk le a formáknál és a gondolkodásnál. Hiba, ha úgy gondolom, hogy bizonyos alakom van. Az ezen való megrekedés éppen az, amitől meg kell válnunk. A formán való leragadás elkerülése a szatori és az igazi szabadság, nemde?

Nincs rögzített alakja a dolgoknak, hát miért ragadunk mégis le egynél? A formák ürességének felismerése és a tőlük való függetlenség a szatori. Ez a Vimalakirti mondanivalója, és amit az istennő Sáriputrának kifejt.

Sohasem gondoltam arra, hogy már hosszú ideje nő lennék, így miért kéne férfivá válnom? Mégha volna is itt valaki, aki ilyen varázslatokat végezne, miért kéne azt mondanod, hogy ne legyek többé nő, ha egyszer nem is vagyok sem nő, sem férfi?

– Ugyanígy, Sáriputra, a dolgok sem léteznek valóban. Gondolnád-e: “Mi akadályozná meg azt, akinek a természete csodás reinkarnáció, hogy levesse női alakját?”

Ekkor az istennő, csodás erejével, Sáriputrát a saját, önmagát pedig Sáriputra alakjában jelentette meg. Az istennő, Sáriputra alakjában azt mondta Sáriputrának, aki istennő alakjában állt ott:

– Nagytiszteletű Sáriputra, mi akadályoz meg abban, hogy levesd női alakodat?

Ebben a világban a dolgok forma nélküliek. Nincsen rögzített forma, így azon sem kell változtatni, hogy nő vagyok. Mivel Sáriputra még így sem érti a dolgot, az istennő nővé változtatja.

Sáriputra női alakban válaszolt:

– Már nem férfialakom van, hanem női! Nem tudom, mit vátoztassak át!

– Ha te át tudsz alakulni, minden no képes átváltoztatni az alakját. Minden no noi alakban jelenik meg, ugyanúgy, mint ahogy neked is noi alakod van. Míg valójában nem nok, noalakban jelennek meg. Ezzel a gondolattal a fejében mondta Buddha: “Semmi sem női vagy férfi”.

Az istennő visszavonta csodás hatalmát, és mindketten visszaváltoztak eredeti alakjukba. Akkor azt mondta:

– Nagytiszteletű Sáriputra, mit csináltál női alakoddal?

– Nem hoztam létre, és nem változtattam meg.

– Ugyanígy semmi sem kialakított, és megváltoztatott, és ez a Buddha tanítása.

“Miért változtattál nővé?” — “Miért nem váltál férfivá?”, viszonozza a mennyei lény. “Nem próbáltam nővé változni, és most nézd meg, mit tettél!”, mondja Sáriputra.

Erre a mennyei lény így válaszolt: “Te kérdezted, hogy nő-formámat nem kéne-e megváltoztatnom, mire én azt válaszoltam, hogy azért nem kellene, mert nem gondolom, hogy az én alakom női, és a nők összességében sem mindig gondolják magukat nőnek: mindnyájan Buddhák vagyunk.” Való igaz: a mi igazi karakterünk sem nem férfi, sem nem nő, sem nem gazdag, sem nem szegény, sem nem öreg, sem nem fiatal, sem nem egészséges, sem nem beteg. A mi valódi természetünk nem ismer ilyen minőségeket.

Ahogy Rinzai mester mondja: ebben az öt láb magas húsdarabban egy rang nélküli igaz ember rejlik. A mi igazi természetünknek nincs se formája, se lényege, se rangja. Minden emberben egyenlő ez, és, ha ezt tisztán látjuk, nincs külön keleti ember és nyugati ember. Ha megosztottság van, nem lehet béke, mivel csak annak a belátása, hogy alapvető minőségünkben egyenlőek vagyunk, hozza magával a békét. Bár északról vagy délről származunk, mégsincs észak és dél a Buddha-természetben. Ezt tanítja Vimalakirti.

A mennyei lény – természetfölötti képességeit alkalmazva – visszaváltoztatja férfivá, és megkérdezi: “Az a női forma hová lett?” Sáriputra válaszol: egy nő formáját kaptam, és most azt látom, hogy nem mondható, hogy a forma itt van, vagy, hogy nincs itt. És ugyanez igaz erre a testre is: minden pillanatban változik; ma és tegnap más vagyok.

Egy nő formáját kaptad, és nő is voltál, meg nem is, és azt sem mondhatod, hogy ez egy kölcsönzött forma volt. Buddha szerint ez érvényes a minden egyes dologra. A folyóról, amely elöttünk folyik el, azt gondolnánk, hogy mindennap ugyanaz a folyó, de mégsem ugyanaz a víz benne: minden pillanatban változik. Szemeink különféle színeket látnak, de ezek a színek is minden pillanatban változnak. A napfény hajnalban, délben és szürkületkor mindig más, és ugyanez igaz minden érzékelésünkre. Mindig ezen változások közepette látjuk a valóságot, pillanatképeket készítünk, és velük tanúsítjuk az emberi boldogságot és igazságot. Ezek mind kölcsönzött formák, de bennük megvalósítjuk a végtelent. És ez a bölcsesség és az igazság.

– Istennő, hol születsz újjá, ha lelked elvándorol a halálod után?

— Ott fogok újjászületni, ahol a Tathagata csodás inkarnációi születnek újjá.

– De a Tathagata csodás inkarnációinak lelke nem vándorol, és nem is születik.

– Minden dolog és élőlény ugyanolyan. Nem vándorolnak, és nem születnek.

– Milyen hamar éred el a Buddha tökéletes megvilágosodását?

– Amikor te még egyszer megkapod a hétköznapi ember tulajdonságait, én akkor érem el a Buddha tökéletes megvilágosodását.

– Istennő, lehetelen, hogy még egyszer egy hétköznapi ember tulajdonságait kapjam.

– Ugyanígy, nagytiszteletű Sáriputra, az is lehetetlen, hogy elérjem a Buddha tökéletes megvilágosodását. Miért? Mert a tökéletes megvilágosodás alapja lehetetlen. Mivel lehetetlen, senki sem éri el a Buddha tökéletes megvilágosodását.

– De a Tathagata kijelentette: �a Tathagaták, akik olyan számosak, mint a Gangesz homokszemei, elérték a Buddha tökéletes megvilágosodását, elérik azt, és továbbra is el fogják érni”.

– Nagytiszteletű Sáriputra, a kifejezés: “a múlt, jelen és jövő Buddhái” egy szokványos kifejezés, amely szótagokból áll. A Buddhák nem a múlt, sem a jelen, sem a jövő. Megvilágosodásuk áthatol a három időn! De mondd, te elérted a szentséget?

– Elértem, mert nincs elérés.

– Ugyanígy van tökéletes megvilágosodás, mert nincs olyan, hogy: “a tökéletes megvilágosodás elérése”.

A licchavi Vimalakirti azt mondta a nagy tiszetetű Sáriputrának:

– Nagytiszteletű Sáriputra, ez az istennő már kilencenkét-millió milliárd Buddhát szolgált. Játszik a nagy tudással. Minden fogadalmát betartotta. Elérte a dolgok újjá nem születésének a toleranciáját. Elérte a visszafordíthatatlanságot. Ott élhet, ahol akar fogadalma hatalmából: fejleszti az élőlényeket.

Sáriputra feltette a kérdést: “Hosszú ideje itt voltál. Hová fogsz legközelebb születni?” A Buddha ott születik, ahol felszabadulásra van szükség. Nincs itt és ott, ha nincs születés és halál. Ott nyilvánítjuk meg formánkat, ahol az szükséges. Az életnek és a halálnak nincsen formája, de ezt nem láthatod, mert még nem érted el a felébredést. De valójában ott jelenünk meg, ahol erre szükség van, és ez az igazi életenergia.

“Mikor váltál Buddhává?” – “Ha az a megvilágosodott “te” még egyszer tudatlanná válik, akkor fogok Buddhaként megjelenni.” A mennyei lény nem tesz különbséget Buddha és egy tudatlanságban élő között. A különbségtétel ezen hiánya tudatlanság és szatori, a születés és halál, férfi és nő között, ez a nagy nagy enszó, a zéró világa. Ennek a kinyilvánítása a szatori. Nem születésről vagy halálról van itt szó.

Végülis Sáriputra ezt mondta: “Természetesen! Senki sem mondhatja, hogy “én most megvalósítom a szatorit”, mivel az semmi, el nem dönthető, mint ahogy az sem, hogy “én most meg fogok világosodni”.” Ha úgy gondolkodol, hogy “van múlt, jelen és jövö”, akkor nem élsz a megvilágosodás világában. “Te megvilágosodtál a kis jármű útján – Igaz ez?� – válaszolta a mennyei lény.

Ahhoz, hogy megvilágosodhass, meg-nem-világosodottságra van szükég, azt mondani, hogy elérted a felébredést, maga a fel-nem-ébredettség. A Bódhiszattvák számára nincs semmi megvalósítanivaló, mivel nincs semmi, amitől meg kéne szabadulniuk. Felébredettnek lenni annyi, mint zérónak lenni. Így nem valósítani meg semmit sem: maga a zéró megvalósítása. Ez a felébredés. Ez az, amit Vimalakirti mondani szándékozik.

“Azt hittem, egy közönséges nő vagy, de valójában egy igazi Buddha vagy, egy Bódhiszattva, aki az élőlényeket felszabadítja.” Játék ez, mindent átfogó fogadalommal, amely során minden formát felveszünk, és minden lényt felszabadítunk. Ennek bemutatására hívta Vimalakirti elő az istennőt.

A legfontosabb a mi fogadalmunk, és ez a mi örök életformánk. Ember-voltunk újra és újra formában nyilvánul meg, és ezt ekként fejezzük ki. Befejezésül ez az, amit Vimalakirti Sáriputrának kifejt.

Az eredeti (dőlt betűs) szöveghez felhasználtuk: Kertész Éva (ford.): Vimalakirti szútra, Lótusz szútra: a mahájána buddhizmus szentiratai, Farkas Lorinc Imre Könyvkiadó, 2000.

ZAZEN
tel: +36 - 30 / 466 28 71

hétfő - péntek
reggel 7.30 – 8.30
egész nap
este 18.00 – 19.30

kedd - szerda - csütörtök
reggel 7.00 - 8.30
este 18.00 - 19.30

Gyakorlás
ELŐADÁSOK

Shodo Harada Roshi – Mi a Zazen?

Shodo Harada Roshi – Sétálok és elérem a víz forrását, ülök és nézek, ahogy keletkeznek a felhők

Shodo Harada Roshi – Magányos ülés a nagy hős csúcson

Shodo Harada Roshi – Derűs és mozdíthatatlan